amikor a foldön ülnek a nézők: a Hagyományaink Őrzői: A Népmesék kurzus keretén belül mesél Csernik Szende lábbábos székely mesemondó
A Virágóra – a gyermekek környezeti neveléséért- Közhasznú Alapítvány és a résztvevõk nevében köszönjük az MMA támogatását.
Másodszor nyílt lehetõségünk a „Hagyományaink Õrzõi: A Népmesék” -kurzus megrendezésére. Táborunkban 20 fõ nagycsaládos és 15 gyermek vett részt, de nyitott programjainkon Vásárosbéc és környékének lakosai, illetve a visnyeszéplaki Öko-tábor résztvevõi is csatlakoztak hozzánk. A gyerekekkel a többi program alatt önkénteseink játszottak, míg szüleik Csernik Szende erdélyi mesemondótól tanultak életrõl-halálról, hagyományainkról a népmesék tükrében. Egy – egy mesét szüleik ölében, figyelmesen hallgattak végig.
A „Hagyományaink Õrzõi: A Népmesék II.” – kurzus az elõre tervezett programok mentén zajlott, csak a sorrenden változtattunk néha az idõjárás függvényében.
1.Nap
A táborhelyek kialakítása után, Alapítványunk juhtúrós puliszkával várta a kurzusra érkezõket.
Ebéd után ismertettük a tábor menetét, bemutattuk a csoportnak Csernik Szende erdélyi mesemondót, és ismerkedésképpen mindenki elmesélte saját meséjét, amit a gyerekek is örömmel hallgattak.
Csernik Szende foglalkozásai után (Mese-szimbólumok, Gyógyítás mesékkel), közösen készítettük el vacsorát. Az „Aranyszõrû bárány” címû népmesét választottuk az elõadáshoz, tekintettel a sok gyerekre, majd este a vállalkozó kedvûek még „tüzes meséket” is hallgattak.
- Nap
Egész napos kirándulásra mentünk Visnyeszéplakra az Édenkert Egyesület gyapjúmûhelyébe. Az elõadás után egész napos nemezelés következett, különbözõ technikákat ismertünk meg. Alkalmunk nyílt egyszer elpróbálni a mesét is.
1.Nyitott program: A visnyeszéplaki Öko-tábor és a helyi lakosok részére, Csernik Szende lábbábos elõadása. (kb.50fõ résztvevõ)
- Nap
Kézmûves programunk a táborhelyen folytatódott „Agyagszobrászat” címmel. A tavaly készített boszorkányunk kalapot kapott, de sok önálló alkotás is született. Közben Csernik Szende meséit hallgattuk.
Ebédre kemencében sütöttünk töltött lepényeket, langallókat, majd jelmezes próba következett.
A próba után elõadást hallgattunk :Erõszakmentes kommunikáció – avagy mire utalnak közmondásaink?
Vacsorára mindenki elkészített egy adag sajtot, még a gyerekek is segítettek.
A tábortûznél Szendétõl erdélyi népdalokat tanultunk.
4.Nap
A díszlet és a jelmezek teljes elkészülte után még egyszer elpróbáltuk a mesét, majd Csernik Szende elõadását hallgattuk meg: „Mire tanítanak a népmesék?” címmel.
Próbáltunk egy utolsót, majd kialakítottuk a falu fõterén a színteret.
- Nyitott program: Népmese elõadás Vásárosbécen, kb. 50 fõ nézõnek. Az elõadás nagyon jól sikerült. Patapoklosiban elõzõ nap rendezték az
- Mesefesztivált, és meghívtak bennünket (remélhetõleg a jövõ évi kurzusunkkal és meséjükkel), jövõre díszvendégnek.
Összességében szakmailag nagyon színvonalas volt a tábor, egymástól is nagyon sokat tanultunk. A népmesék és népdalok tovább kísérnek bennünket, segítve hagyományaink átörökítését az új generációknak.
Jövõ évben a helyiek kérésére Vásárosbéc lakóinak szeretnénk egy bentlakásos kurzust szervezni, Csernik Szende mesemondóval, hasonló programokkal, és a patapoklosi Mesefesztiválon való részvétellel.
Kelt.2014.11.25.
Köszönettel a Virágóra Alapítvány nevében:
Bánki Eszter
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!