- évi szakmai beszámoló
Virágóra Alapítvány
A Virágóra- a gyermekek környezeti neveléséért- Közhasznú Alapítvány a kulturális közfeladatokról szóló együttműködési megállapodásban vállalt és azon túlmutató programjai:
január-február: A Baranya megyében egyedülálló Ifjúsági Értékőr Program fiataljai több települési interjút készítettek az idős generáció képviselőivel, melynek nyomán megindult egy adatgyűjtés Vásárosbéc múltjáról. Az eredményeket a falu facebook oldalán (Vásárosbéc Szeretlek ) közzétettük és egy virtuális közösség alakult ki. Olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy a helyiek és az elszármazottak naponta osztottak meg régi fotókat, történeteket Vásárosbécről, és meg is vitatták ezt a közösségi oldalon. Felmerült az igény a személyes találkozásra.
március-április: Elkezdődött a Falumajálissal egybekötött Elszármazottak Találkozójának szervezése. Bevonásra kerültek a helyi önkéntes csoportok.
március: A Szigetvári Kultúr és Zöld Zónával közös pályázatunk nyomán megindult a Vásárosbéci Tündérkert Klub (mely a Zselici Tündérkert Klub tagja Somogyapátival és Somogyviszló településsel közösen). Megindult a Kézműves Klub és voltak akciónapok is.
május 13.: Vásárosbéc, a Közösségek Hete országos rendezvényen Baranya megye legnagyobb rendezvényét bonyolította le. Kilencven elszármazott érkezett, és a települést közel hatvanan képviselték. Az elszármazottakat színvonalas programok várták:
Lovaskocsikázás, közösségi és települési videó, valamint kiállítás a helyi művészek munkáiból a Könyvtárban, Nyugdíjas Klub, Ifjúsági Értékőrök,Pécsi Vígságtevők műsora, kenyérszentelés, kemencés terített asztal, kűrtőskalács sütés. Felavatásra került szintén önkéntes felajánlásból, a Haynal Rudi ötvösművész által készített életfa is, mely a Mindenkori Vásárosbéci Idősek Emlékhelye lett.
június 19.: Gyereknap az itt táborozó pécsi iskolások közreműködésével. Kézműves foglalkozások, népmese előadás, népi játékok, kűrtőskalács sütés.
július 1.-július 8.: VIII. Ingyenes Napközis Tábor a helyi gyerekeknek. Egy héten át, minden nap reggel 9 órától 17 óráig vártunk kicsiket és nagyokat a játszóházba, tízorait és uzsonnát biztosítottunk. Vizícsúszda napot is tartottunk, frissítőkkel, gyümölcsökkel.
Buszmegálló – Galériát rendeztünk be a gyerekek munkáiból, Vásárosbéc a Zselic szívében címmel.
augusztus: Az Alapítvány nyert az Emberi erőforrások Minisztériuma által kiírt Értkes Nemzedákek-Nemzedékek Értéke pályázaton, és elkezdte megvalósítani Cselekvő Generációk szigetvári térségi programját:
- Patapoklosi mesefesztiválon a Nagyszülő-Unoka mesél programelemet
- Támogatta a vásárosbéci Idősek Napja rendezvényt
- Mozsgón Befőző Programot szervezett nagyszülőkkel és gyerekekkel
- Magyarlukafán Kézműves Fesztivál került megrendezésre
- Két alkalommal Tündérkert Klub nyílt napot szervezett
- Támogatta Somogyapáti és Somogyhárságy Idősek Napja rendezvényét
- Megrendezte Vásárosbécen a Helytörténeti Vetélkedőt 9 település, 50 fő részvételével.
- Támogatta a helyi nyugdíjas Klub utazását
- folyamatban van egy nagyszabású kétnapos szigetvári térségi bemutatkozó rendezvény a Vígadóban, melynek házigazdája Vásárosbéc lesz. (10 település helyi értékeinek bemutatása, kóstolók, előadások)
szeptember:
- Beindultak a természetismereti túrák a helyi és környező településen élő gyermekekkel. (SzKZZ Egyesület támogatásával)
- Elkezdődtek a Pajtaszínházi próbák. Az alapítvány színjátszó köre Baranya megyét képviseli az idei országos Pajtaszínház Programban (NMI Művelődési Intézet NKft.). Vásárosbéc a programban a legkisebb település.
Január 27-én a Budapesti Nemzeti Színházban kerül bemutatásra a Mesél a béczi erdő című darab, mely a település múltjáról mesél.
A munkáról 2017 november 17.-én fél oldalas cikk jelent meg az Új Dunántúli Naplóban, Mesél a szép béczi erdő címmel. https://www.bama.hu/regio/baranya-szigetvar-es-kornyeke/vasarosbec/
október: A XXXIII. Magyarlukafa Búcsún bemutatásra került a Mesél a béczi erdő színdarab első epizódja, közel 200 fős nézősereg előtt.
Október vége: Az Alapítvány nyert a Szociális Földprogram pályázaton és megkezdte a megvalósítását. Kertelők Programunk 30 család számára tud biztosítani szárnyasokat vagy választási malacot, vetőmagot és kerti munkákat is támogat. Megkezdődött a kötelező elemként megvalósítandó szakmai képzés és mentorálás is, Károlyiné Vári Szilvia vezetésével.
szeptember-december: Elkezdődtek a IV. Vásárosbéci Nagykarácsony rendezvény előkészületei:
- próbál az énekkar, a Színjátszó Kör
- készül a Nyugdíjas Klub, egyéni fellépők
- készülnek a kézműves ajándékok a családoknak, önkénteseknek
- megtörténtek az előkészületek a szabadtéri Betlehem kihelyezésére
- elindult a Vándor-Betlehem házról házra. Az NMI Művelődési Intézet pécsi ablakából indult köszönetképpen az előremozdító szakmai támogatásért. Köszönőlevelünket az országos honlapjukon is közzétették. ( http://kozossegimuvelodes.hu/megyei-iroda-hir/teremtsunk-hagyomanyt-vandor-betlehem-ablakrol-ablakra/ )
A falu fecebook oldalán lehet tippelni, hogy melyik család ablakában világít majd estéről estére. A karácsonyi rendezvényen, aki a legtöbbször eltalálta ajándékot kap.
- idén a háziasszonyok is készülnek bemutatkozással, karácsonyi ehető dekorációkkal, melyet az alapítvány az alapanyagok megvásárlásával támogat.
Ebben az évben Vásárosbéc kiemelten nagy médiafigyelemben részesült, mind az Elszármazottak találkozója a Pajtaszínház és közösségfejlesztési programok kapcsán. ( Országos honlapok, közösségi oldalak, újságok, Civil Rádió, stb.) Reményeink és terveink szerint ez a figyelem fokozódik a következő években.
Programjainkhoz a teret Vásárosbéc Önkormányzata biztosította, a finanszírozását pedig támogatásokból és saját forrásból Alapítványunk biztosította.
Ezúton is köszönjük Vásárosbéc Önkormányzatának támogatását és további eredményes munkát kívánunk!
2017.december 6.
Bánki Eszter
Virágóra Alapítvány